A szerelemről, boldogságról...
"A magányosokból lesznek a költők. Azokból, akiket nem értenek meg; vagy akik nem értik, hogy miért van úgy, ahogy van. Akik bár próbálnak alkalmazkodni, de rájönnek, ha belenyugszanak a dolgokba, ha beleolvadnak a körforgásba, lelkileg silánnyá válnak. Ők azok, akiknek ha elég elszántságuk lenne, ami rossz, ami közhely, azt mind-mind megváltoztathatnák. De senki nem érti őket. Vagy ha igen, akkor is csak a felszínt, a külcsínt veszik észre. "Milyen szépen rímel! Igazi mestermunka!" És a lényeg nem ez. Mert a kívülállók nem látnak a mélyére. Nem értik, mit is akart mondani, nem tudják felfogni, hogy ami azt a verset ihlette, az mekkora érzés, legyen az öröm, vagy épp mérhetetlen bánat. Az igazi költők azok, akik észreveszik az élet apró dolgait, a világ cseppnyi rezdüléseit. Csak sajnos kevesen vannak, akik valóban ilyenek. S ha vannak is, még kevesebben vállalják fel azt, amit tesznek, amit működtetnek. Mert ez a világ nem az ilyen érzékeny lelkűek számára van berendezkedve. S ezt mindnyájan tudjuk. Csak rajtunk múlik, hogy szembeszállunk-e ezzel, vagy szép lassan, észrevétlenül és akaratlanul belesüllyedünk a felszínbe, a közhelybe, és mindabba, ami körülölel minket." |
|
Az összes idézet innen egyben letölthető. |
|
"Szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelõl sütne ránk a nap." |
|
"A szerelem azé, aki szeret, nem pedig azé, akit szeretnek." |
|
"Két ember között a legrövidebb út egy mosoly." |
|
"Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhõjén, mely ragyog, És rajta túl derengõ csillagok. Én nem tudom mi ez, de édes ez, Egy pillantásod, hogyha megkeres, Mint napsugár, ha csillan a tetõn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom mi ez, de érzem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven simogat, Mint márciusi szél a sírokat. Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!" |
|
"Mint szakadék szélén orült zenész, úgy táncolok szíved peremén. Ránts magaddal!....hogy szárnyak nélkül is repülhessek feléd!"
|
|
"Élvezem én az életem veled Hívogat a szavad, simogat a kezed Ajkaink összesimulva Csókod édesen olvad ma Szívem epedve reád vár Mi az mi téged rabként zár Nem enged hozzám szabadon S én kívül maradok a falakon Nem bírom soká nélküled Hívó szóm mért nem leled? Míg kétségek között remélek Szerelmes vágyban elégek." |
|
"Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék, két szemedet nézném csillagom ezreivel." |
|
"Ne félj hát, mert veled vagyok... Ne félj, mert megváltalak, neveden szólítalak, az enyém vagy Ha tengereken kelsz át veled leszek És ha folyókon, nem borítanak el ... Mert drága vagy szememben, mert becses vagy nekem És szeretlek!" |
|
"Szeretném ajkad izét szomjazni olthatatlanul, tested melegét magamba szívni, láthatatlanul ott lenni minden jóban, minden kimondott mondatodban, az ételeidben a mosolyodban, lépéseid ritmusában, sóhajaid párájában, minden gondolatodban." |
|
"Szeretnék szemed kútjába merülni, mélyére szállni, s odalenn megérinteni, ha már egyedül vagyok a végtelent." |
|
"Addig kerestelek, míg meg nem találtál - s hogy ez megeshetett, úgy érzem :becsesebb életnél, halálnál." |
|
"Vakon vágtázva is, és át tûzön-vízen, megmértük végre: mekkora lehet Két végtelen! - Se gyõztesen, se vesztesen, félálomban suttogjuk: i g e n. Álmunk mély és teljes legyen. S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem: ébredj velem, Jobbik Felem, ÉBREDJ VELEM!" |
|
"Az vagy nekem, mint földnek az ég. Az vagy nekem, mint égnek a kék. Az vagy nekem, mint télnek a hó." |
|
"Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok Néma barátod, rabszolgád vagyok, alázatos és bizalmas barát, Aki nem kér semmit, csak néz és imád, És nem akar lenni, csak általad, Csak árnyéka annak, ami vagy." |
|
"Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgõ, s áradó vagy bennem, mint a lét és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kõben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött a zizzenve röppenõ kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben, s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belõlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, mit mondjak még? a tárgyak összenéznek a téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon, és csöppje hull a méznek s mint szivárvány golyó ragyog a terítõn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még idõm hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felém int, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnyéka lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagyok más világ s idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hûs tenyeredben." |
|
"Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem vagyok ilyen. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál." |
|
"Rohanj hozzám, de csak hozzám Ne hozz semmit nekem csak magad! Nem vagy álom, nem vagy emlék, Nem vagy elfelejtett gondolat! Hagyd az ajtót tárva-nyitva Rohanj hozzám, hogy már lássalak... Vedd könnyen, ami nehéz velem Tedd többé, ami kevés nekem
Ölelj engem, erõsebben Bûvös körödben vágy éget el Rohanj hozzám, de csak hozzám, Ne szaladj el tõlem hirtelen...
Vedd könnyen, ami nehéz velem Tedd többé, ami kevés nekem... " |
|
"Írnom kell, rólad, rólam, érzéseimrõl, neked, magamnak.
Örök igazság: a szerelem a legnagyobb, a legszentebb dolog, mit ha nem ismersz nem vagy nõ, nem vagy férfi. Kell valaki, aki megért téged, kell, hogy úgy érezd megérted. Valaki, ki úgy érzed, szeret, s a csókodtól, mint egy levél megrezeg. Vele álmodsz, vele ébredsz fel.
Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten s ha megleled, s azt hiszed, a tied, soha el nem veszted, mint esõcseppet a végtelen tenger, elnyel, magába fogad a csoda, a gyönyörû, tiszta, mély szerelem. Elvarázsolódsz, megismerkedsz, a barátod lesz, a varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda, megnyugszol, béke lesz a szívedben, és ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz.
...
Megtalálod az igazit, rád talál a szerelem, a nyolcadik, a legnagyobb csoda, földöntúli, mindenek feletti, úgy tekint rád, mint kisbaba ártatlan szeme minden újra, szépre csodálkozón, kérdõn: velem is megeshet valóban, igazán, létezhet? Minden más értelmét veszti, ócskáshoz kerül, hisz tündököl, minden mást elhamvaszt a szerelem vérvörös lángja.
A tiéd, megkaptad, vigyázz rá, zárd el duplán-biztos páncélszekrénybe: a szíved közepébe, tápláld, szeress, és hagyd, hogy szeressenek, ne akard megmagyarázni, csak hagyd, cirógatni, végig simítani magadon az érzést, fogadd magadba, körülölel majd és megmelegít, akár nyári szellõ, langyos, kristálytiszta mindenek ura, végtelen óceán.
A szerelmet az élettel együtt, és annak végéig tanulod, meg soha nem ismered, a magyarázhatatlan csodát, nincs képlet, nincs szabály, csak érzetek, érzelmek, haja fejed magába fogadó selyme, bársonya, mindig meglepõ, magával ragadó arca, naponta megcsodálod, elvarázsol, magához láncol, mint tiszta oxigén, életet ajándékoz minden nap minden pillanatában.
Ajka, és ahogy csókol, megremegsz, ájulás, lábaid gyengék, mindenek súlya, a szerelem nehezedik rájuk, álomtájra, álmok közé repít oly-oly könnyedén. Csak az ajkak beszélnek, minden más érdektelen, elmondják egymásnak a varázsigét, a Titkok Könyvét, belelapoznak, beleolvasnak, és rájössz mindez nem földi gyönyörûség, a csodák-csodáját éled át könnyedén. Nyakán az inak, megfeszülnek, és te magadba szívod nõi illatát, melyhez nincs hasonló, nincs más kábulat, rácsodálkozol testének minden elrejtett kis pontjára, szemed színt vált, magával ragad a gyönyör, nem tudod, mit miért, hol és hogyan, és õmagába fogad, rád tapad, eggyé válik veled, megszunik tér s idõ, szerelemvörös betûkkel íriszébe égeted gondolatod: SZERETLEK!
Szerelempárás testére tekintve egy érzés, két karodba zárd, öleld, félton, óvón, nem engednéd, kell, bódítóan kell neked, minden pillanat minden pillanatában, örökké, hiszed, a halál is legyozhetõ, mindig szeretni akarod, vigyázni rá, táplálni, vigyázni a csodát, ismételni, csökönyösen ismételni, mert nem lehet megunni.
Létezhetsz, mert létezik, szerethetsz, mert szeret, beszélhetsz, érti szavad, érti, felfogja, mit mondasz, de csak rábólint, hisz neki annyira egyértelmû, mint hogy holnap is lesz egy nap, felkel a nap, forog a föld. De azért hálás neked, bólint, õ is így gondolja, amit elsuttogtál: MEGSZERETTELEK ÉLETRE-HALÁLRA!" |
|
"Benned találtam…
Benned találtam ébredésemet, Ontod arcomra gyönyörû fényedet, Zerge könnyedséggel megszerzett szívemen Sóhaj hullik ajkaimmal rád, Omló bûneimmel, vágy, szerelemmel. Boldog bensõm megperzselted, Óhajoddal, röpke csókokkal, Zajtalan szellemeddel, megbabonázó kacagással, Sellõm van, egy repesõ, kacagó Oda illõ szívembe, boldogsággá szeretve." |
|
"William Shakespeare: LXXV. szonett
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fûszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idõ ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod varázsa csordultig betölt, s egy pillantásodért is sorvadok; nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tõled kaptam s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon, részeg vagyok és mindig szomjazom." |
|
"SZERELMES VERS Hegyes fogakkal mard az ajkam, Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam, Szörnyû gyönyört a nagy vágyaknak. Harapj, harapj, vagy én haraplak.
Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek, Csak szép játék vagy, összetörlek, Fényét veszem nagy, szép szemednek. - Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.
Úgy kéne sírni s zúg a vérem, Hiába minden álszemérem, Hiába minden. Ölbe kaplak: Harapj, harapj, vagy én haraplak!" |
|
"Csillagot láttam Csillagot láttam a szemedben - egy könnycsepp volt kibuggyanóban, még rá is csodálkoztam hosszan, és fájdalmasan megszerettem, mert én okoztam."
|
|
"A szerelem gyönyörûséges virág, ám bátornak kell lennünk, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük." |
|
"A szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökereket ereszt egész valónkba, és gyakran tovább zöldül a szív romjain." |
|
"A szerelem mindent pótol, a szerelmet nem pótolja semmi." |
|
"Nem igaz, hogy a szerelem vak. Ellenkezoleg, a szerelmes olyasmiket lát meg imádottján, amiket más nem vesz észre." |
|
"A költészet csillaga a szerelem: és egyúttal a szerelem az élet magva is; aki megismerte a szerelmet, örökké él." |
|
"A szerelemben gyöngédség is van, a szerelem vágyik arra, hogy oltalmazzon, hogy jót tegyen, hogy gyönyörûséget adjon - ha ez nem is önzetlenség, mindenesetre az önzésnek csodálatosan leplezett fajtája." |
|
"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, mely annyira erõs, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van ránk, mint nekünk õreá." |
|
"A szerelem éppoly problémátlan, mint egy jármû. Csak az a kérdés, ki vezet, ki utazik, és merre visz az út." |
|
"A szerelem megsemmisíti az észt. Az agy és a szív olyan, mint a homokóra két edénye: amikor az egyik megtelik, a másik kiürül." |
|
"Elõször a szem csókol, aztán a kezem, mint tenger ömölsz el érzékeimen, mint tenger ömöllek én is körül, aztán part s tenger összevegyül, s együtt, egymás partján heverünk; - vagy nyári réten ringat gyönyörünk, s mi vagyunk a virág, az illat, a nap s a lepkék bennünk párzanak; -
vagy a felhõk vagyunk ott az égen: igen, azok is oly tengerszerûen lüktetnek és hullámzanak, egymáson átáramlanak; -
vagy mit tudom én!... Részeg vagyok, hunyt szemmel apadok, áradok, és ahogy a csókodba veszek, a mindenséggel keveredek,
s a mondhatatlant mondanám, de összevissza dadog a szám, hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz, s szikrát vet a test és fellobban a perc -
óh, gyúló lánghalál! - Elégtek, szavak? - Villámok vad deltája szakad lelkünkbe, s mi eltûnünk, mint a fény, érzékeink káprázó tengerén
|
ugyanaz....Szerelemről, boldogságról....
01. Catullus: Éljünk, Lesbia
Éljünk, Lesbia, és szeressük egymást, és a mord öregek fecsegjenek csak, hisz nem ér locsogásuk egy garast sem. Eltűnvén a nap, újra felragyoghat: egyszer tűnik a kurta fény szemünkből, s álmunkból sosem ébredünk utána.
02. Li Sang-jin: A névtelen kedvesnek Azt mondtad, eljös sz s nem vagy itt, nincs semmi jel se fent, se lent, tornyod körül csak a fakó késői holdsugár dereng. Sirok teérted hangosan, de mégsem ébredsz a szobán, kusza leveled olvasom, de a tintája halovány.
03. Petrarca: Nincs békém Nincs békém, s nem szitok háborúságot, félek s remélek, fázom és megégtem, az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben, semmi se kell s ölelném a világot.
04. Shakespeare: Az vagy nekem Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet;
05. Shelley: A szerelem filozófiája Forrás folyóba ömlik, folyó az óceánba; az egeknek folyton özönlik vegyülő suhogása; magány sehol; isteni jel s rend, hogy minden tünemény keveredjék valamivel - Mért ne veled én?
06. Victor Hugo: Olyan a szerelem Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat, amelytől fénylik a szirom, amelyből felszökik, kévéjében a napnak, szivárvány-szikra, miliom.
07. Elizabeth Barrett-Browning: Mondd újra Mondd újra s újra mondd és újra mondd, hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak kakukknótához hasonlítanak, emlékezz rá, hogy se mező, se domb nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb újul tavasszal, s kizöldül a mag.
08. Petőfi Sándor: Szeptember végén Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt. Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme, sötét hajam őszbe vegyül már, A tél dere már megüté fejemet.
09. Tagore: Ne menj el Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem. Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól súlyosak. Félek, hogy elveszítelek, ha alszom. Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem. Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek.
10. Rilke: A szerelmes lány Így igaz, vágyom utánad. Ejtem, elvesztem kezemből önmagam, nem remélve, hogy tagadni merjem, azt, mi tőled árad rezzenetlen, és komoly, merő, rokontalan.
11. Ady Endre: Őrízem a szemed Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet.
12. Juhász Gyula: Anna örök Az évek jöttek, mentek, elmaradtál emlékeimből lassan, elfakult arcképed a szívemben, elmosódott a vállaidnak íve, elsuhant a hangod és én nem mentem utánad az élet egyre mélyebb erdejében.
13. Juhász Gyula: Szerelem? Én nem tudom mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, mint alkonyég felhőjén, mely ragyog, És rajta túl derengő csillagok.
14. Szép Ernő: Add a kezed Add a kezed mert beborúlt, Add a kezed mert fú a szél, Add a kezed mert este lesz. Add a kezed mert reszketek, Add a kezed mert szédülök, Add a kezed összerogyok.
15. Radnóti Miklós: Két karodban Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok hallgatag. Két karomban gyermek vagy te hallgatlak.
16. József Attila: Szerelmes vers Hegyes fogakkal mard az ajkam, Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam, Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak. Harapj, harapj, vagy én haraplak.
17. Ignotus: Akarom Azt akarom, hogy rámszorulj, Azt akarom, hogy sírj utánam, Azt akarom, ne menj tovább, Azt akarom, maradj meg nálam.
18. Szabó Lőrinc: Szeretlek Szeretlek, szeretlek, szeretlek, egész nap kutatlak, kereslek, egész nap sírok a testedért, szomorú kedves a kedvesért, egész nap csókolom testedet, csókolom minden percedet.
19. Pilinszky János: Azt hiszem Azt hiszem, hogy szeretlek; lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz. De láthatod, az istenek, a por, meg az idő mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma.
20. Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú Előttünk már hamvassá vált az út És árnyak teste zuhant át a parkon, De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony: Halvány, szelíd és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása, S félig illattá s csenddé szűrte át A dolgok esti lélekvándorlása.
21. Ady Endre: Tüzes seb vagyok Tüzes, sajgó seb vagyok, égek, Kínoz a fény és kínoz a harmat, Téged akarlak, eljöttem érted, Több kínra vágyom: téged akarlak.
22. Johann Wolfgang Goethe: Rád gondolok Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár; rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár. Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat; s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.
23. Váci Mihály: Ha elhagynál... Ha elhagynál engemet, - jobban mi fájna? hiányod, vagy a szív megdobbant magánya? A csalódás kínjától félek, vagy féltlek?
24. Csukás István: Ülj ide mellém Ülj ide mellém s nézzük együtt az utat, mely hozzád vezetett. Ne törődj most a kitérőkkel, én is úgy jöttem, ahogy lehetett. Hol van már, aki kérdezett, és hol van már az a felelet,
25. Elizabeth Barrett-Browning: Rád gondolok! Rád gondolok! - Úgy indázlak közül gondolattal, mint vadszőlő a fát: nagy levelek, s a szem semmit se lát a zöldön túl, amely a törzsre ül. De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül gondolatért - a szebb valót magát kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát hozzám, de tüstént?!
26. József Attila: Amit szívedbe rejtesz Amit szívedbe rejtesz, szemednek tárd ki azt; amit szemeddel sejtesz, szíveddel várd ki azt. A szerelembe -- mondják -- belehal, aki él. De úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér.
27. Szabó Győző Gyula: Úgy szeretném... Csókom ne kérd, elvárni nem szabad, Vagy lesz, vagy nem, hogy múlik napra nap, Azt akarom, hogy én akarjalak! Más városban, hol este csíp a fagy, Erdő mélyén, hol vadkan rajtakap, Azt akarom, hogy én akarjalak!
28. Ady Endre: Mert engem szeretsz Áldott csodáknak Tükre a szemed, Mert engem nézett. Te vagy bölcse, Mesterasszonya Az ölelésnek. Áldott ezerszer Az asszonyságod, Mert engem nézett, Mert engem látott.
29. Buda Ferenc: Ne rejtőzz el... Ne rejtőzz el, úgyis látlak! Rádcsukom a szempillámat. Benn zörömbölsz a szívemben, s elsimulsz a tenyeremben, s elsimulsz az arcom bőrén, mint vadvizen a verőfény.
30. Gyurcsó István: Hiányoddal Könnyű annak, kinek te vagy az élet, kinek reggelihez te vagy a cukor. Te fűszerezed csókkal az ebédet: kinek vacsora után te vagy a bor. Jó a társnak, kinek te vagy a társa: a magányosság ne tudd meg, mily nehéz.
31. József Attila: Áldalak búval, vigalommal Áldalak búval, vigalommal, féltelek szeretnivalómmal, őrizlek kérő tenyerekkel: búzaföldekkel, fellegekkel.
32. László Ilona: Veled Hozzám nőttél észrevétlenül, Beépültél húsomba, vérembe, Itt élsz velem legbelül, Tested lenyomata beégett testembe.
|